A Családi Bölcsőde dolgozói az alábbi Alapprogramban megismert és deklarált nevelési – gondozási elvek alapján végzik munkájukat, hivatásukat.
A család rendszerszemléletű megközelítése
Egy gyermek érkezésekor magával hozza kis batyuját is, melynek tartalmát megismerve – ha nyitott szemmel járunk – sok mindent megtudhatunk családi életéről, az ott érvényben lévő „szabályokról”, elvárásokról, együttműködésükről, családi életükről. Nekünk, gondozóknak ez nagyon fontos, hiszen elsősorban azokkal a tényekkel kell tisztában lennünk, melyek a gyermek otthoni életével, mindennapjaival kapcsolatosak. Nem csak a gyermeket kell megismernünk, az ő családi rendszerét is, abban ki, milyen helyet foglal el és milyen értékeket képviseltetnek. Ahhoz, hogy a gyermeknek a lehető legjobbat tudjuk megadni, meg kell ismernünk őt és közvetlen környezetét.
A kora gyermekkori intervenciós szemlélet befogadása
A gyermek élete első pár évében fejlődik a leggyorsabban, legtöbb területen és legintenzívebben. Ismerve ezt a tényt, melyet kutatások támasztanak alá mindenkori elsődleges feladatunk megadni számukra mindazt, amivel minnél korábban kiszűrhető ha valamiben elmaradása van illetőleg mindazt, mellyel ezt a fajta elmaradást be tudja hozni.
Támogatnunk kell mind érzelmileg, mind fizikailag abban, hogy akár mozgásában, viselkedésében, beszédében fejlődni tudjon.
A családi nevelés elsődleges tisztelete
A gyermekek nevelésének elsődleges szereplői az édesanya, édesapa. Akik nevelésének alapvető elveit, irányvonalait megadják, melyeket a bölcsőde dolgozóinak teljes mértékben elfogadást szükséges tanúsítani, azokat – főként amennyiben a gyermek érdekeivel nem ellentétesek- erősíteni a gyermek érzelmi avagy értelmi fejlődésében.
A kisgyermeki személyiség tisztelete
A gyermek egyedi, megismételhetetlen individuum, akit alanyi jogától fogva egyéni bánásmód és különleges védelem illeti meg. Megilletik őt az alapvető emberi jogok és szabadságjogok abszolút tiszteletben tartása, egyéni fejlődéséhez minden körülmény, feltétel biztosítása. Ezen alapvető jogok biztosításával a gyermek személye teljes mértékben kibontakozhat, virágozhat.
A kisgyermeknevelő személyiségének meghatározó szerepe
A gondozó személye meghatározó a bölcsődébe járó gyermek számára, aki épp úgy figyeli nagy szemekkel gondozója mozdulatait, cselekedeteit, akár édesanyjáét. A későbbiekben utánzással jelzi számunkra, hogy mennyire fontos mit is adunk át a gyermekek számára, illetve hogyan viselkedünk bizonyos helyzetekben.
A biztonság és stabilitás megteremtése
A családi bölcsődébe járó gyermekek biztonsága, mind érzelmi, mind fizikai vetületben az egyik legfontosabb alapelv. A kisgyermek csak úgy tud fejlődni a saját ütemében és neki a lehető legjobb sebességgel ha megteremtjük számára a biztonságot, stabilitást. Ehhez segítséget nyújt a kialakított és gondosan összeállított évszaknak megfelelő napirendek. Biztonságot a kiszámíthatóság és a rendszeresség adja fizikai értelemben, míg érzelmi értelemben a gondozók személyének stabilitása.
Fokozatosság megvalósítása
A Családi Bölcsődében a fokozatosság elvének maximálisan érvényesülnie kell. Amennyiben új helyzetekkel találkozik a gyermek, annak legyen fokozatossága, bizonyos íve. Új helyzet, szokás, avagy személy esetén is óvatosan, lassú tempóban szükséges haladni, megadva ezzel a gyermek számára a megfelelő türelmet, empátiát.
Egyéni bánásmód érvényesítése
Az egyéni bánásmód elve akkor tud legjobban érvényesülni, ha minden egyes kisgyermek számára megadjuk a figyelmet, a törődést, érzelmi töltődést. Gondozóink minden kisgyermeket egyénileg figyelnek, a gyermek éppen aktuális tevékenységére odafigyelnek, figyelemmel kísérik és szóban értékelik is azt. Igy a gyermek tudja, érzi, hogy figyelnek rá, fontos, amit csinál.
Gondozási helyzetek kiemelt jelentősége
Az egyéni bánásmód leginkább a gondozási helyzetekben, etetés, öltöztetés során tud leghatékonyabban megvalósulni. Minden kisgyermek más és más. Ennek megfelelően a gondozási helyzetek intimitását kihasználva, élni kell a lehetőséggel, hogy akkor és ott, abban a gondozási helyzetben csak a gyermekre figyelünk, ő pedig csak ránk. Az ilyen meghittnek mondható helyzetekben képes kialakulni a bizalom, a szeretet egymás iránt A gondozónők mind fizikai, mind érzelmi biztonságot nyújtanak a gyermekek számára, ezzel biztosítva a gyerek számára a biztonságos kötődés lehetőségét, hiszen a bölcsődei életben szükség van arra, hogy a gyermek az édesanya
távollétében biztonságban érezze magát, bizalmat érezzen egy másik felnőtt, a gondozó iránt. A gyerekek biztonságérzetét szolgálja az egyénre szabott napirend is, a gyerek szükségleteihez, szokásaihoz igazítva.
A gyermeki kompetencia késztetés támogatása
A bölcsődéskorban a legintenzívebb változás a gyermek kognitív és érzelmi fejlődésében jelenik meg, mely a játéktevékenység, illetve a gondozási műveletekben, helyzetekben tud legjobban kibontakozni. Mi biztosítjuk annak a lehetőségét, hogy a kisgyermek a játékon, a gondozási helyzeteken és egyéb tevékenységeken keresztül ismeretekhez, élményekhez, tapasztalatokhoz jusson, kialakuljon és megerősödjön benne a világ megismerésének vágya. Kíváncsiságának fenntartásával, pozitív visszajelzések biztosításával támogatjuk és segítjük önálló kezdeményezéseit. A bölcsőde biztosítja a helyet, időt, családias légkört, tárgyakat, gondoskodást törődést és empátiát, igény esetén együtt játszást ahhoz, hogy a gyermek tanulni tudjon saját, egyéni fejlődési ütemében.